1991 óta minden év május 4-én tartják Magyarországon a Tűzoltónapot, amelyen változatos megemlékezések és programok szoktak lenni hazánkban. Egyben minden hivatásos kolléga – kivétel a vonulós szolgálatban levők – szabadnapot is kap mára!
Ezen a napon ünnepeljük Szent Flóriánt, a tűzoltók védőszentjét!
Szent Flórián
A hagyomány szerint Florianus jelképes alakját az egyház azért vezette be, hogy a május eleji pogány szokásokat (Flóra istennő egyhetes ünnepségei) ellensúlyozza. A legenda szerint Flórián (Florianus) római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztria területén, aki Diocletianus császár uralkodása idején (Kr. u. 284–305) szenvedett keresztény hitéért vértanúhalált. A hitrege úgy tartja, hogy már gyermekkorában megmentett egy házat a hamuvá égéstől. Szenvedéstörténete szerint, mikor megtudta, hogy elfogtak 40 keresztényt az Enns folyó menti Laureacumban, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró ítélete alapján megbotozták, majd malomkővel a nyakában belökték az Enns folyóba. Flórián földi maradványait a mítosz szerint egy sas őrizte, amíg el nem temették. Florianus lett a tűzzel dolgozók, így a cserépkályhások, fazekasok, kéményseprők, pékek, serfőzők és a tűzoltók védőszentje.
Szent Flórián tisztelete a késő középkor óta jelentős Ausztriában és a környező országokban, gyakran ábrázolják római tiszti egyenruhában, tűzoltás közben. A barokk kortól kezdve – a gyakori tűzesetekből kifolyólag – a tehetősebb polgárok házainak homlokzati szoborfülkéjében is felbukkant alakja. A 17. század végétől – az osztrák barokk hatására, majd a katolikus német telepesek bevándorlásától felerősödve – Flórián az egyik legnépszerűbb hazai szent lett. Napjához különböző népszokások kötődtek: egyes falvakban ekkor egyáltalán nem raktak tüzet, így nem sütöttek kenyeret és a kovácsok sem dolgoztak, másutt viszont ezen a napon ősi módon kellett tüzet csiholni (például fadarabok összedörzsölésével).
Forrás: Tűzoltó szövetség
Párizsi vásár tüze
Szintén ezen a napon emlékezhetünk egy jelentős tűzesetre, a párizsi jótékonysági vásárban fellobbanó tűz az 1897-es tüzére. Akkoriban a Vasárnapi Újság beszámolója szólt róla, amit az archívumban lehet megtalálni:
„Alig hangzott el az első kiáltás, nyomban magasra csapott föl a láng, mely a ponyvafödelen oly szörnyű gyorsasággal futott végig, hogy 5 perez múlva az egész tető lobogva égett. Mintegy 1200 ember, különösen tömérdek nő hemzsegett a sátorban. A tűz láttára kétségbeesett rémület szállta meg a sokaságot s ordítva, jajgatva, törve, zúzva, gázolva rohant mindenki az ajtó felé. Iszonyúan növelte a riadalmat és tolongást az, hogy a tetőről leszakadozó égő ponyvadarabok aláhullván, itt is, ott is meggyújtották nemcsak a bódék vászon- és papir-falait, hanem a nők ruháját is. Egetrázó volt a sikoltozás, és a menekülés csak nagyon lassan történhetett, mert csupán az egyik ajtó volt nyitva a másikat szerencsétlenségre nyomásával bezárta a tolongó tömeg, mely ott egész halom menekülőt taposott lábai alá. A ki meg nem égett, az úgy fúlt meg, vagy tipródott agyon a rá gázolok alatt.
A tűzoltók hamar megjelentek a vész helyén, de mégis későn érkeztek, mert mire oda juthattak, a sátornak csak a megszenesült gerendái állottak a deszka-, lécz-, vászon- és papirrészek már porrá égtek s maguk alá temették a közel másfélszáz szerencsétlen áldozatot.
A mentés alig volt lehető. Legtöbb embert, mintegy százat mentett meg két szakács, Gomery és Vaudier, kik a bazár telkét szegélyező egyik háznak, a hotel du Palais-nak a bazár felé néző egyetlen földszinti ablakából hat keresztvasat nagy erőlködéssel kifeszítvén, a bazár mögötti szabad térre szorult menekülőket kéznél fogva felhúzgálták és biztosságba helyezték. De munkájukat csak lassan végezhették, mert az ablaknyíláson egyszerre csak egy embert bújtathattak át, holott a pokoli hőségből mindenki azonnal iparkodott volna szabadulni.
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. május 16.)”
Forrás: Ártalomcsökkentés